A FAGYLALT Története
A fagylaltot valószínűleg először a kínaiak ismerték, mintegy ötezer évvel ezelőtt már hóból, tejből és gyümölcsökből kevert jeges édességet fogyasztottak a tehetősebbek. Valószínűleg egyiptomi közvetítéssel került a földközi-tengeri országokba. A történelem sok híres alakja volt fagylaltkedvelő, így például Nagy Sándor a katonáinak szolgáltatta fel a jeges édességet élénkítő hatása miatt, Hippokratész betegeinek ajánlotta gyógyírként, Nero császár több száz kilométerről is képes volt jeget hozatni a különleges édesség elkészítéséhez. Rómában igen kedvelt finomság volt a gazdagabbak számára. Marco Polo kínai utazásról visszatérve több fagylaltreceptet is magával hozott. Az első, fagylaltot árusító kávéház valószínűleg Párizsban nyitott meg, ám a fagylalt addig nem terjedhetett el széles körben, amíg az ipari forradalom a konyhatechnológiát is el nem érte, hiszen a fagylalt előállítása, és főképpen folyamatos hűtése nagy kihívás elé állította a készítőket és drágává is tette a terméket. A 19. század végére már a legtöbb magára valamit is adó kávéházban lehetett kapni fagylaltot. Amerikába az 1700-as évek végén jutott el a fagylalt receptje. Miután 1904-ben Charles E. Miches feltalálta a tölcsért, a fagylalt hordozhatóvá vált, növelve népszerűségét. 1923-ban Harry Burt szabadalmaztatta a „jégkrém pálcikán” elnevezéssel forgalomba kerülő, csomagolt fagylaltját.Magyarországra a fagylalt osztrák közvetítéssel került a 18. században, és hamar kedvelté vált, az 1900-as évek elején már minden szakácskönyvben szerepelt fagylaltrecept. Akkoriban még leginkább a gyerekeknek ajánlották, bár voltak már olyan receptek is, amelyekben bort és pezsgőt is adtak a fagylalthoz, ezzel leginkább a férfiakat vonzva az édességhez.
Na de mit fárasztom én mások agyát a különféle leírásokkal,inkább fogjunk neki a fagyi készítésnek.
A fagyi recepteket köszönöm bezzeg anyának:)))))
A fagyasztás során fontos, hogy egy laposabb műanyag dobozt használjunk, mert ebben hamarabb megszilárdul a fagyi. Az átkeverésnek pedig főként a fagyás elején van jelentősége.
Mascarponés meggyfagyi (főzés nélkül)
50 dkg magozott meggy
2,5 dl cukrozott sűrített tej
50 dkg mascarpone
egy mokkáskanál fahéj
pár csepp citromlé
méz
A meggy kétharmadát a sűrített tejjel leturmixolom, majd egy mély tálban összekeverem a mascarponéval. Hozzáadom a citromlevet és a fahéjat, majd összeforgatom a maradék meggyel. Megkóstolom, és a mézzel édesítem. Kicsit édesebbre készítem, mint amennyire az ízlésünk diktálná, mert a fagyasztással tompulnak az ízek. A masszát egy nagyobb lapos műanyag dobozba töltöm, és mehet a fagyasztóba. A fagyás elején félóránként-óránként két-három alkalommal kiveszem, és villával, habverővel, esetleg botmixerrel átkeverem, megelőzve a kristályosodást. Fogyasztás előtt fél órára átteszem a normál hűtőtérbe, utána tálalom. Ekkora mennyiségből kb. 2 liter fagyi lesz.
Joghurtos eperfagyi (Chili & Vanilia receptje)
45 dkg eper
13 dkg cukor
1 tk citromlé
2 tk vodka, vagy eperlikőr (ezt én kihagytam)
24 dkg natúr joghurt
Az epret feldarabolom, megszórom a cukorral és két órát hagyom állni szobahőmérsékleten. Néha megkeverem, hogy így is segítsem a cukor oldódását. Ezután az eperhez adom a citromlét, az alkoholt és a joghurtot, majd botmixerrel pépesítem. Ezután nem túl mély, fagyasztást is bíró edénybe teszem, és mehet a mélyhűtőbe. Mivel nem fagyigépben készül, kb. másfél óránként, amikor már kezd kásásodni, villával vagy botmixerrel átkeverem, hogy megszabaduljak a nem kívánatos kristályoktól. Ezt kétszer-háromszor ismétlem, majd kifagyasztom. Egy liter fagyi készül a recept alapján.
Citromfagyi
2 nagy citrom leve és héja
20 dkg porcukor
egy nagy pohár natúr joghurt
4 dl tejszín
Az alaposan megmosott citromok héját lereszelem, levüket az utolsó cseppig kifacsarom vigyázva, hogy a magok ne kerüljenek bele. A citromhéjat és levet összekeverem a cukorral és a joghurttal, és a keveréket hagyom fél óráig állni, hogy jól átvehesse az ízeket. A tejszínt habbá verem és lazán összekeverem a joghurtos-citromos keverékkel. Zárható, fagyasztóba tehető edénybe teszem és beküldöm a mélyhűtőbe. Tálalás előtt fél órát pihen szobahőmérsékleten, utána kelyhekbe adagolom, ribizlivel és ostyával díszítem. A recept Nigella Lawsontól származik némi módosítással, és egy liter fagyihoz elegendő.
Ribizlis túrófagyi
5 dl tej
5 dl tejszín
20 dkg cukor
50 dkg túró
fél citrom leve és reszelt héja
40 dkg tisztított ribizli
csipet fahéj (opcionális)
A tejet a tejszínnel és a cukorral meg a fahéjjal kevergetve felforralom, majd a lábost hideg vízbe állítva, kevergetve lehűtöm. Amíg hűl, megtisztítom a ribizlit, a felét villával megnyomkodom. A túrót botmixerrel áttöröm. Ha a tejes-tejszínes keverék már kihűlt, összekeverem a túróval, beleteszem a ribizlipépet és az egész ribizliszemeket és két egyliteres hűthető formában beteszem a mélyhűtőbe. Fagyasztás közben félóránként-óránként jól átkeverem villával vagy habverővel, hogy a jégkristályokat némileg összetörjem. 2 liter fagyi lesz belőle.
Kókusztejes csokifagyi
2 dl tej
egy doboz (4 dl) kókusztej
4 tojássárga
15 dkg cukor
10 dkg étcsoki (jó minőségű)
egy csipet só
egy evőkanál fehér rum (elhagyható)
A tejet a kókusztejjel felmelegítem. Ezalatt a tojások sárgáját a cukorral habosra keverem, másik edényben pedig gőz felett megolvasztom a csokoládét. A cukros tojáshoz hozzáöntöm a meleg tejes keveréket, közben habverővel folyamatosan keverem a tojást, hogy csomómentes legyen, és ne csapódjon ki. A keveréket visszaöntöm a lábosba, és krémesre főzöm, ezalatt hozzáadom az olvasztott csokoládét és a rumot is. Ha kissé besűrűsödött, lehűtöm, majd lapos műanyagedénybe téve beteszem a fagyasztóba, és félóránként-óránként átkeverem a kristályosodás megelőzése érdekében. A mennyiségből egy liter fagyi lesz, lehet hozzá kínálni a fel nem használt tojásfehérjéből készített kókuszcsókot. A kókusztej helyett habtejszínt is használhatunk.
Azért a gép nélküli fagyinál ne számítsunk olyan selymességre, mint a fagyizóban