A mai nap meglátogattam apai nagynénémet, beszélgetésünk java része, karácsony közelsége köré fonódott.
Miközben családi emlékeket idéztünk fel,szóba jöttek a különféle karácsonyi étkek,sütemények,no és a bejglik.
Szó szót követett,és én sikeresen" kicsaltam" tőle az egyik féltve őrzött családi bejgli receptjét,ezt még gyerekkoromban apai nagyanyám használta,így természetes,hogy nagynéném féltve őrizte eme családi "kincset".! Ha nagynéném korát nézem,aki 82 éves,akkor a bejgli recept is minimum egyidős ővele, az ő elmondása szerint,a nagy mutter,már akkor is ezt használta,amikor a faterom,és nagynénéim még csak hátul gombolósak voltak.
Sőt mint menet közben kiderült,ebből az alapanyagokból varázsolta nagy mutter a mákos,diós patkókat is,tehát ez egy 2 in 1....kettő az egyben recept...bakker,már akkor is volt ilyen :)
Én meg úgy döntöttem,hogy mi után nem vagyok sem safe,sem étterem tulajdonos,sem cukrászmester,akiknek féltve őrzött receptjeik vannak,hogy megosztom a nyilvánossággal a családi bejglik receptjét.
Ezt a fajta bejglit akár kettő héttel karácsony előtt meg lehet sütni,ez nem szárad ki,ez sokáig kellemes bejgli állagú marad.
Elkészülésüket követően,hűvös helyen tárolandóak !!!
Bár nekem mindegy,mert borzasztóan szeretem a bejglit,és mindegy,hogy száraz,vagy sem.
Hozzávalók
/ 6 rúd bejgli/
1 kg liszt,átszitálva
20 dkg vaj,illetve jó minőségű margarin
15 dkg sertés zsír
60 dkg kristálycukor
8 dkg porcukor
1 dkg élesztő !!!!
2 db tojás
2 dl frissen fejt tehén tej...na ja abban az időben ez könnyen ment
0.5 dkg étkezési só
40 dkg idei termésű mák :) DDDD DARÁLVA!!!!
40 dkg ide termésű dió :) DDDD DARÁLVA!!!!
1 szál /rúd/ fahéj...szóval ez 1 csomag fahéj ami ugye por alakban kapható
1/2 citrom
30 dkg király mazsola /nekem, csak mazsola/ EZ NEM KÖTELEZŐ,MERT NEM MINDENKI SZERETI A MAZSOLÁT !!!
4 dkg kenyér morzsa / zsemje morzsa,présli/ :)))
vannak itt fura elnevezések,és lettek volna olyan "szak"szavak,hogy ember legyen a talpán aki megértette volna,ezért itt ott,modernizáltam a jelennek megfelelően.......suhints bele,lapogassad meg,csipet ???? az mennyi is ,mert ugye pl,az én újaim....hmmmm,azért nem megijedni,mert nem tértem el az eredeti receptöl,mint említettem már,csak a kifejezéseket írtam mai nyelvezetre át
Bejgli tészta elkészítése
Nyújtó deszkára teszem a lisztet,közepébe a vajat,zsírt,és 8 dkg porcukrot,majd össze keverem,és elmorzsolom,én ezt egy keverő edényben szoktam csinálni.
Az 1 dkg élesztőt,gyengén cukros,langyos tejben felfuttatunk,és a tésztához vegyítjük. /kávés kanál cukor,1 dl tej/
Teszünk bele 1 egész tojást,csipet sót /mokkás kanál/,jól összegyúrjuk,majd a spájzba tesszük a hidegre,pár órára/hűtőbe akár egy napra/.
Ezt követően a tésztát 6 egyenlő részre osztom,tudom a képen csak 4 db látszik,ott a többi ne féljetek,
minden tudásomat latba vetve, téglalap alakúra próbálom nyújtani mindegyiket.
Mák töltelék elkészítése
26 dkg kristálycukorból,2.5 dl vízzel sűrű szirupot főzök,ezzel a sziruppal forrázom le a mákot,MEHET AZ 5 dkg mazsola,lereszelem a citrom héját,és belekeverem a töltelékbe,valamint hozzá adok egy kés hegyni fahéjat /mokkás kanál fele/,jól össze keverem,majd teszem hideg helyre hűlni.
A TÖLTELÉKEK ELKÉSZÍTÉSE KÖZBEN,ÜGYELJÜNK ARRA,HOGY SE NE HÍG LEGYEN,SE NE TÚL SŰRŰ LEGYEN A TÖLTELÉK ÁLLAGA,UGYANIS EZEK A TÉNYEZŐK IS BEFOLYÁSOLJÁK,HOGY EGÉSZBEN MARAD E A BEJGLINK.....
MINDEGYIK RÚDBA 5 dkg MAZSOLA JUT,PERSZE AKI NEM SZERETI,VAGY TÚLSÁGOSAN IS SZERETI,AZ MAJD KIHAGYJA,VAGY ÉPPEN TESZ A TÖLTELÉKBE MAZSOLÁT ...
Na ja itt jönnek elő az évek meg a rutin,szóval oda figyelni ám...no és ha szét durran,igaz nem szép látvány,és megkeseríti a szakács napját,de hát erről is szól a sütés főzés tudománya...
Ebből a mennyiségű alapanyagokból,pontosan 25-25 db mákos,ill.diós patkót lehet készíteni,tehát ha nem derogál a bejgli,akkor patkó a nyerő...itt ugye kockára vágok ki a kinyújtott tésztából,és azokra halmozom a tölteléket,majd kiflialakúra sodrom,és mehet a sütőbe.....
Dió töltelék elkészítése
22 dkg cukorból,2 dl vízzel,szirupot főzök,és a forró szirupot a dióra öntöm,5 dkg mazsola,ismét reszelt citrom héj, fahéj ,és a 4 dkg kenyér morzsa kerül bele,össze keverem a tölteléknek valót,és mehet hűsölni ez is.
Mikor kellően ki hűlt minden töltelék féleség,szabadlábra eresztem tészta uraságot is a hűvösről.
Mindig kihűlt töltelékkel kell a bejgli tésztát megkenni,ellenkező esetben,a sütés közben szét nyílhat a tészta /ki pukkan /,állítólag.....
Tehát,a ki nyújtott tésztát szét osztom,3 diós,3 mákos,és meg kenem a töltelékekkel,majd feltekerem.
Ez megy mindenkinek ugye........ egy tészta lapot,megkenek a töltelékkel,de mindenhol egyenlően a tészta széléig érjen a töltelék.Két oldalát egy ujjnyira a töltelékre hajtom,
és felsodrom.
Kizsírozott tepsibe teszem,nem túl közel egymáshoz,villával,vagy hurka pálcával megszurkálom,de úgy hogy a tepsit elérje a villa,illetve a hurkapálcika hegye,
felvert tojással megkenem őket,majd meleg helyen pihentetem 1/2 órát,majd ismét megkenem tojással,de most már hideg helyre kell rakni,mind addig ameddig a tojás meg nem szárad /megrepedezik/ !!!! ettől lesz "MÁRVÁNYOS"!!! a bejgli.
Közepes lángon,gáz sütő 4-es fokozat,villany sütő 180 C fok,és 35-40 perc alatt készre sütöm....valójában az eredeti receptben, sparheltnek a lerjében /sütő/ zajlik a sütés,ott meg ugye az akkori időkben fával,illetve a későbbiekben már szénnel is fűtötték a lert.
Szóval inkább körbe jártam a sütési időt,és legtöbb helyen 180-200 C említik mint sütési hőmérséklet,és az elkészítési idővallum,az maximum 1 óra hossza.
Szerintem azért már mindenki van annyira gyakorlott,hogy látni fogja ha elkészült a bejgli,és nem csinál belőle faszenet.
Sok sikert hozzá mindenkinek!
Kenyeres pajtások
Kellemes időtöltést kívánok neked.Remélem találtál kedvedre való receptet.
Van egy egy másik blog is ahonnan szintén tudsz ötletelni
íme....kenyerespajtasok.blogspot.hu
Ha gondolod írj,és én megpróbálok segíteni...ha elakadtál valamiben.
Minden ötletet,véleményt szívesen fogadok.
Köszönöm a figyelmedet.
Van egy egy másik blog is ahonnan szintén tudsz ötletelni
íme....kenyerespajtasok.blogspot.hu
Ha gondolod írj,és én megpróbálok segíteni...ha elakadtál valamiben.
Minden ötletet,véleményt szívesen fogadok.
Köszönöm a figyelmedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése